Mumble Nézet News Hasábok Régi Játék oldalak Szolgáltatás oldalak Partner oldalak
Bezárás

CSHU - Hungarian Counter-Strike Portal

Letöltés

Watch on twitch.tv

FIFA14 teszt - Irány a pálya!

Coverage 2013. október 8. Gabu 5 hozzászólás 18642 olvasás Címkék: EA games FIFA

FIFA14  teszt - Irány a pálya!

Szerencsés helyzetben voltam amikor megkaptam a lehetőséget, hogy tesztet írjak a FIFA14-ről, ugyanis két különböző szemmel is megvizsgálhattam a játékot. Az egyik  a casual játékos szemével figyelte, legfőképp az egyes játékmódokat, a másik pedig profi szemmel nézte a játékmenetbeli változásokat és ezeknek kihatását a kompetitív játékra.

Nagyjából 2005 óta vagyok szemtanúja a FIFA játékok evolúciójának, így önkéntelenül is volt olyan év, amikor számomra csalódás és inkább egy zsákutca volt, ahonnan egyszerűen már nem lehetett továbbfejleszteni. Nos ebben az évben egyértelmű a fejlődés, egy teljesen más játékot kaptunk, így rengeteg mindenről lehet beszélni.

Libabőr a rajtnál!

A játék indításánál érdemes egy kicsit szemlélődni, és nem rögtön fanatikus módjára lenyomni ugyanis a készítők idén nem erőltették ránk az intrót, az csak akkor jön be, ha nem nyúlunk semmilyen gomboz. Viszont amit kapunk  az talán a valaha volt legjobban elkészített trailer. Később kiderül, az új szezon pontosan úgy lett felépítve, hogy szinte minden pillanatban játékra sarkalljon, motiváljon  és ez már az indításnál elkezdődik.

Az intelligens menürendszer kora

Hogy lehet egy menürendszer intelligens? Azon kívül, hogy a háttérben lévő stadion nézőközönsége előszeretettel vakuzik bele az "arcunkba" , a négy alap menürendszer a Kezdőlap,  Lejátszás, Football Club és a Személyre szabás is kiválóan kategorizálja az elérhető opciókat. Annál is inkább, mert a Kezdőlap, egy dinamikusan változó rész lett, ahol mindig a legutoljára használt játékmódot kapjuk, hogy a következő belépésnél egyből ott tudjuk folytatni ahol abbahagytuk. A Lejátszás menü kapta a különböző játékmódokat(Kezdőrúgás,Karrier, UT, Idény , stb...), ahol ismét plusz pont, hogy a készítők nagyon jól ráéreztek, hogy mik a kevésbé használt részek amit  "+Több" részre helyeztek.

Megelőztek? Irány a pálya!

Tipikus "In Your Face" módon amikor a menürendszerben tartózkodunk folyamatosan kapjuk a diszkrlét értesítéseket, összehasonlításainkat barátainkkal. Elég sok ismerősöm van Originen így valamenneyire az ő aktivitásukat is nyomon tudom követni. Legyen az idény, vagy éppen Képességjáték folyamatos jelzést kapunk a többiek eredményéről, sőt amint megelőztek a rendszer egyből felkínálja a lehetőséget, hogy csatlakozzunk be az adott játékmódba és próbáljuk űberelni. Ha például 1vs1 be szeretnénk revansot venni az Originen kívül magában a FIFA-ban is üzenhetünk társunknak, ami szintén az Értesítési felületen jelenik meg.

Képes vagy rá?

A Képességjátékok menüpont alatt különböző feladatokat teljesíthetünk, amik gyakoroltatják a játék egyes elemeit. Például fejlesztjetjük a labdavezetést, cselezhetünk, lőhetünk mindezeket izgalmas feladatok keretében. Különösen érdemes figyelni erre a játékmódra mert idén egyszerűen annyira ötletesre sikerült, hogy ténylegesen fejleszt ezeknek a rejtvényeknek a megoldása. Rejtvények, mert már nem csak az észnélküli megoldások amit díjaznak, a feladatokat sokféleképpen meglehet oldani, amiért több és több pontot kapunk, aztán persze ezek a pontok összehasonlításra és listázásra is kerülnek. A Képességkihívás szint tényleg  valós kihívást jelent és egyéni megoldásokra késztet. Komoly fejlődésen mehet az keresztül aki szán egy kis időt ezekre.

(Haladó labdavezetés - Arany szint)

Grafika & Játémenet

Vitatkozhatnánk azzal, hogy mennyire kapunk más játékot egyik évről a másikra, az már biztos, hogy ezeket a változtatásokat nem a grafikai vonalon kell keresnünk. Ezzel a motorral számottevő újításoknak nem is hiszem, hogy valaha is szemtanúi leszünk. Amit talán érdemes kiemelni, az a közönség fejlődése. Próbáljátok ki, hogy egy 11-s párbajnál csak a háttérre koncentráltok, igazán érdekes dolgokat figyelhettek meg a közönség mozgásában és reakcióiban.

Elérkeztünk talán a legfontosabb részhez. Amikor azt írtam az elején, hogy más a játék, akkor a legnagyobb részben a játékmenetbeli változtatásokra céloztam. Szinte minden megváltozott. A játék sebessége, a mozgások, fordulások, átvételek, ívelések és az ebből adódó kombinációk teljesen kicserélődtek. Valahogy a játék közben azt érzem, hogy olyan szabadságom van, amit utoljára tán a fifa09 idején tapasztaltam. Ha kedvem tartja 60-70 méteres indítással játszom a labdát helyzetbe, de akkor sem vagyok hátrányba ha kis kényszerítős passzokkal szeretném felvinni és rálőni, vagy esetleg beívelni. Bármelyik utat választom a támadás eredményes lehet és ez nagyon fontos, hiszen ebből kifolyólag iszonyúan kombinatív játékot lehet játszani és maga a játék képe is változatos képet ad. Külön kiemelendő a beadások hatékonysága. A legnyakatekertebb helyzetből is bravúros beadásokat végezhetünk, és itt ezen a ponton lehet egy kicsit elszabták a dolgokat mert nagyjából 10/7 szer a szomszéd stadionból berobbanó Ronaldo fejelni tud.

Ugyan a beadások, passzok tekintetében a játékosok fejlődtek az átvételek és a fordulások egyértelműen megnehezdtek. Menedzseri képességeinket is komolyan igénybe veszi a játék...például Xavi Alonso  fordulását, egy igazi csuklósbuszhoz lehetne hasonlítani, és nem biztos, hogy a középpályán akkora teret fog kapni, mint eddig. Lehetséges jobb döntés lesz a mobilisabb ám kevésbé pontos passzokat adó játékosok használata, mondjuk ez már játékstílustól függ. A másik ilyen komolyabb nehézség, tán már nevezhetjük hibának is, amire csapattársam Bali hívta fel a figyelmem, hogy egyszerűen nem lassul a labda. Fura mi? Hosszú indítás után azt hinnéd, hogy beéred, de nem mert a labda több méter pattogás és gurulás után ugyanakkora sebességel halad tovább, mint a lepattanás után. Persze lehet alkalmazkodni meg minden...no de azért mégsem egy jégpályán játszunk. Az időjárási anomáliák erre még csak rájátszanak, néha azt hihetnénk, hogy egy indiai monszunvidéken játszunk olyan sokszor kapunk esős meccset(Kapjuk, mert nem lehet állítani :( ) Ezek után ami még ennél is viccessebb, hogy a labdaszedő embereket kifelejtették a játékból. Játékosunk ugyanúgy rohan tovább a labda után senki nincs aki megszánja egy új bogyóval. Ebből aztán igen vicces jelenetek születnek egy messzire guruló labda esetén. Ezeknek ellenére a tavalyi évhez képest egy többdimenziós játékot kaptunk, úgy hiszem a sematikus támadások kora egyre jobban hanyatlóban van.

A védekezés mikéntje is változásokon esett át. Az új labdafedezésnek köszönhetően sokkal jobban számít a védő játékosok fizikuma, Pepe pl. egészen parádés módon kompenzálja amúgy lassú reakcióidejét és sebességét ezzel. Eleinte szokatlan az a szituáció mikor mi a játékosunkkal csak megszeretnénk fordulni, azonban az irány meghúzáskor automatikusan az ellenfél játékosa felé háttal beterpeszt ezzel fedezve a labdát.

Álmaid csapata csak egy karnyújtásnyira!

Pályafutásom során sok affinitást nem éreztem, hogy ezeket a játékmódokat leteszteljem, azonban a FIFA14 megjelenésével belekostóltam az Ultimate Team rejtelmeibe is. Ez a  világ külön művészet, ahol a gép/ember ellen idényrendszerben játszhatunk mérkőzéseket, a mérkőzésekért pedig zsetonokat kapunk, amiért játékos vehetünk, vagy éppen adhatunk el. Magával ragadott a játékmód mechanikája, az átigazolási piacnak, a csapat összeálításának saját gazdasága van és mi döntjük el hogy a kapott zsetonokat éppen a játékos fejlesztésére, új játékosokra, vagy éppen valamilyen szerződésre, vagy fittségi kártyára költjük. Az tény, hogy a játék menete valamiben különbözik a normál játéktól, érzésem szerint minden még egy fokkal könnyebben sikerül, mint a normál játékban. Azonban hihetetlen mennyire mély az egész és nagyon belelehet merülni. Ami talán még ennél is érdekesebb, hogy tényleges kihívást jelent mondjuk C.Ronaldo megszerzése és az ilyen lapokra komoly pénzösszegeket áldoznak ezen játékmód szerelmesei.

(A csapat a 6. osztályban, eddig 20-3-5 ös eredménnyel)

Esport szempontból...

Ugyan a FIFA évről évre ott van a nagyobb világversenyeken, van egy FIWC ami játékosok millióit terelgeti egy bajnokságba évről - évre sajnos a készítők nem követik azokat a szempontokat amitől egy játékot élvezetes lesz nézni, vagy éppen tudatosan játszani. Talán a legszemléletesebb példa erre, hogy mostmár az  Online idényekben is megtalálható a Live Season funkció amivel a játékosok értékei hétről-hétre változnak. Gondoljunk bele, van egy Ronaldo aki 1-100-s értéken mondjuk 92-s tekeréssel rendelkezik. Begyakoroljuk honnan lehet vele a lehető legtöbbször ellőni úgy hogy gól legyen, de éppen azon a héten rosszul teljesít a Spanyol bajnokságban és jövőhéten már csak 88-s tekerése lesz és már közelsem olyan hatékony az amit előtte gyakoroltunk. És ez így változik minden héten, más értékkel. Persze legtöbben még így is a Reált választják, de ez ellehetetleníti a tudatos játékot. Ezenkívül beszéltem az időjárási anomáliakról. Évek óta nem sikerül megoldani, hogy választani lehessen az időjárást. Idén pedig még sokkal gyakrabban dobja be az esős időjárást, ami mondanom sem kell, amíg mindenki a társával napos időben gyakorol, teljesen nonszensz. Alapvetően az esős/havas pályán teljesen másképp kell játszani, így ez megint egy pofon a tudatos játéknak. Elgondolkodtam milyen lenne, ha Pl. LoLban mondjuk a hősök mozgása meg animációja havas pályán mondjuk megváltozna és hirtelen a varázslatok ideje kicsivel több lenne, kicsit másképp mozognának a minionok. Vagy mondjuk ha WoTban a tankok sebessége egyik menetről a másikra változna..

Persze itt még beszélhetnénk a Spectátor mód hiányáról és, hogy mennyire nem is felmerülő téma az, hogy becsatlakozhassunk a játékba, vagy éppen 3. fél tudja közvetíteni a mérkőzést, ami már rengeteg játéknál megvalósult. Ha ismereteim nem csalnak talán a BF4-nél is most tették be először.

Ami viszont bíztató a játékmenet szempontjából, míg a 13-ban profi szinten egy külső néző számára unalmas bunkerjátékot láthattunk, a beadások hatékonysága alapjaiban fogja ezt átformálni. A kényszerítők helyes használata újabb fegyver lehet a tudatos játék felé nyitott felhasználók számára.   Talán sokan zsigerből rávágják, hogy évről-évre csak egy kiegészítőt kapunk az biztos, hogy aki jobban a mélyére néz és beleássa magát hamar rájön, hogy elődeihez képest ez egy teljesen más szisztémájú játék és a kissebb hibák ellenére tényleg egy olyan fifát kaptunk amivel érdemes lesz egész évben foglalkozni. A hobbi fifásokat elszórakoztatja a FIFA-n belül megtalálható rendkívül élvezetes játékmódok, mint a Karrier mód, Ultimate Team, Profi klubbo stb.  míg idén a külső versenyek sokasága miatt azoknak  is remek lehetőségei vannak akik profi babérokra törnek.

A teszthez a FIFA14 játékszoftvert az Electronic Arts Magyarország biztosította, amit ezúton is köszönök szépen. Sok sikert és jó játékot mindenkinek az új szezonra!

Fifa14?
Igen
babeee _GaLi_ silEnt_
imatyas eldoradohun womasfc
csizda72 callofdutyolo koomando
Nem
McA
Talán
avatar #5
ysl handbags
cheap oakley sunglasses
michael kors
nike roshe
christian louboutin uk
ray ban wayfarer
ugg boots
coach wallets
nfl jerseys
mcm bags
michael kors uk
air jordan shoes
vans shoes
polo ralph lauren outlet
coach outlet
prada shoes
nhl jerseys
converse outlet
coach factory outlet
coach outlet store online
oakley sunglasses outlet
the north face
adidas shoes
michael kors handbags outlet
clarks shoes
mcm outlet
michael kors outlet online
adidas originals superstar
converse shoes
under armour
true religion
ralph lauren polo shirts
oakley sunglasses wholesale
salvatore ferragamo outlet
cheap pandora jewelry
michael kors canada
coach factory outlet
prada outlet
ray ban sunglasses
nike blazer shoes
michael kors handbags
christian louboutin shoes
columbia sportswear outlet
adidas ultra boost
michael kors handbags
adidas outlet
oakley sunglasses
ralph lauren shirts
oakley sunglasses
mlb jerseys
michael kors handbags outlet
michael kors
coach canada
adidas shoes
adidas nmd
adidas yeezy boost 350
nike air max
oakley vault
columbia shoes
cheap nhl jerseys
nike tiempo legend
nfl jerseys wholesale
nike huarache
adidas nmd
michael kors handbags
oakley sunglasses
nike air max 2017
polo ralph lauren
prada outlet
vans shoes
kate spade handbags
coach factory outlet online
cheap jordan shoes
kate spade handbags
kobe bryant shoes
christian louboutin uk
coach handbags
nike air max
nike cortez
christian louboutin pumps
cheap jordans
prada outlet online
adidas trainers uk
calvin klein
birkenstock outlet
nike free run
ralph lauren
nike outlet
nike sb
under armour outlet
christian louboutin outlet
nike store
ferragamo shoes
pandora rings
polo ralph lauren
birkenstock outlet
michael kors tote handbags
manchester united jersey
salvatore ferragamo
longchamp handbags
coach outlet online
christian louboutin sale
coach factory
oakley sunglasses wholesale
hollister clothing
nike air max 2016
coach outlet store online
ecco shoes
coach outlet
burberry outlet
yeezy boost 350 v2
coach factory outlet
michael kors outlet online
adidas yeezy 350 boost
vans store
michael kors outlet
ed hardy clothing
nike roshe
jordan outlet
adidas zx flux
mlb jerseys
ray ban sunglasses uk
stan smith adidas
adidas adizero f50
true religion
christian louboutin shoes
coach factory outlet
converse outlet
ferragamo belt
fitflops
longchamp sac
kobe 12 shoes
nike air max uk
polo ralph lauren
north face outlet
polo ralph lauren
cheap oakley sunglasses
michael kors outlet
nike outlet
birkenstock sandals
mbt shoes
michael kors handbags
michael kors outlet online
michael kors bags
nike air max uk
yves saint laurent handbags
michael kors handbags
valentino sandals
birkenstock sandals
hermes bags
longchamp handbags
michael kors handbags
reebok shoes
clarks outlet
fitflop shoes
ed hardy
christian louboutin outlet
true religion
hermes birkin bag
adidas originals
hermes bags
nike running trainers
jordan shoes
ray ban sunglasses
canada goose sale
oakley sunglasses
coach factory outlet
coach outlet online
mlb jerseys cheap
hermes handbags
christian louboutin
valentino boots
ray ban sunglasses outlet
michael kors
burberry outlet
ray ban sunglasses
mlb jerseys wholesale
cheap oakley sunglasses
ray ban sunglasses
mac cosmetics
adidas stan smith
vans shoes
ray ban canada
ray ban sunglasses
levi's jeans
cheap jordans
tory burch outlet
michael kors outlet clearance
michael kors outlet online
jordans
true religion sale
michael jordan shoes
pandora charms
coach factory outlet
longchamp outlet
tory burch
mbt shoes
adidas yeezy 350 v2
coach outlet
ray ban sunglasses outlet
coach factory outlet
manolo blahnik shoes
coach outlet
true religion uk
supra shoes
ray ban aviators
ugg boots
oakley sunglasses outlet
columbia outlet
asics shoes
vibram fivefingers
coach factory outlet
adidas yeezy
ralph lauren outlet
ray ban sunglasses cheap
gucci shoes
coach outlet
ferragamo shoes
le coq sportif
ray ban sunglasses wholesale
the north face outlet
polo ralph lauren
adidas neo
polo ralph lauren outlet
louboutin paris
salomon shoes
pandora jewelry
kevin durant shoes
adidas outlet
christian louboutin outlet online
replica watches
michael kors handbags
pandora uk
oakley sunglasses
adidas originals
coach outlet
coach factory online
adidas nmd
polo ralph lauren outlet
adidas trainers
le coq sportif chaussures
supra shoes
new balance outlet
cheap jordan shoes
lebron 13
coach outlet online
mizuno running shoes
nike roshe run
tory burch
nike air force 1
cheap ray ban sunglasses
nike outlet
coach purses
pandora outlet
michael kors tote bag
burberry handbags
michael kors outlet
hermes belt outlet
michael kors handbags
polo ralph lauren
nike mercurial victory
adidas football boots
true religion
michael kors canada
adidas superstar
nike air max
fitflops sale clearance
air jordan 14
ray ban eyeglasses
christian louboutin shoes
adidas nmd xr1
new balance
hermes outlet
michael kors outlet
michael kors outlet
coach handbags
cheap jordans
red bottom shoes
christian louboutin outlet
adidas nmd r1
polo ralph lauren outlet
michael kors outlet clearance
kobe shoes
oakley sunglasses wholesale
michael kors outlet
oakley vault
louis vuitton outlet
coach outlet
true religion jeans
nike outlet
lebron 14 shoes
pandora jewelry
ralph lauren
clarks shoes
nike roshe run
kate spade
burberry outlet
fitflops sale clearance
mont blanc pens
oakley sunglasses
nike huarache
michael kors handbags
columbia sportswear outlet
coach outlet
michael kors outlet
air jordan
longchamp outlet
longchamp handbags
michael kors bags
adidas yeezy boost 350 v2
pandora jewelry
ralph lauren outlet
air max uk
ray ban sunglasses outlet
cheap jordans
coach factory online
vans shoes
oakley vault
louis vuitton
nike trainers
fitflops uk
nike running shoes
coach factory outlet
adidas outlet
christian louboutin outlet
michael kors handbags
polo ralph lauren
coach outlet online
reebok shoes
nike outlet
air jordan shoes
chelsea jersey
red bottom shoes
christian louboutin sale
michael kors handbags
ralph lauren
true religion jeans
coach outlet
fitflops
nba jerseys
fred perry polo
nike air max 2017
michael kors outlet online
polo ralph lauren
mont blanc pens
cheap nfl jerseys
ralph lauren polo outlet
michael kors handbags
michael kors handbags
lebron james shoes
cheap oakley sunglasses
polo ralph lauren
coach factory outlet
fitflops outlet
pandora bracelet
ralph lauren shirts
cat boots
true religion outlet
polo shirts
new balance sneakers
adidas yeezy boost 350
nike outlet
puma shoes
prada handbags
kd 9 shoes
prada handbags
converse shoes
cheap snapbacks
coach outlet
north face
the north face
20175.5wengdongdong
avatar #4
“I’ve nike pas cher not buccaneers jerseys quite decided,” she bcbgmax.in.net said mac cosmetics slowly. insanity workout uk “I should mac makeup uk like pandora to uggs.org.uk be new balance either true religion an oakley glasses author saints jerseys or hogan outlet an adidas uk orator, seahawks jerseys but I’m kobe 9 not reebok-shoes.net sure ugg which. beats solo I think, bulls jersey on oakley sunglasses cheap the whole, an mulberry uk orator, fivefingers because m a c cosmetics then you chiefs jersey could hollister watch adidas shoes the cheap gucci effect jordan retro of warriors jersey your michael--kors.org.uk words. It raiders jerseys is polo ralph lauren outlet online not kevin durant shoes possible, polo ralph lauren of chanel bags course, but discount oakley sunglasses what I beats by dre should michael kors outlet canada like dallas cowboys jersey best five finger shoes would asics gel lyte be to michael kors outlet online be the air jordan Archbishop bottes ugg pas cher of Canterbury, or mont blanc some nike uk great polo ralph lauren outlet dignitary toms shoes uk of new balance pas cher the hollister Church. michael kors outlet Oh, bottes ugg just imagine christian louboutin uk it! jordan pas cher To tommy hilfiger stand giants jersey up oakley in the cartier-lovebracelet.com pulpit rolex watches and james shoes see ferragamo the steelers jersey dim lebron 12 cathedral gucci outlet before uggs one, sunglasses outlet and prada the faces ray ban of air force the people nike outlet looking swarovski up, adidas zx flux white and 49ers jerseys solemn.—I’d montre femme stand tory burch outlet waiting cartier watches until polo ralph lauren outlet the roll gucci outlet of the levi's jeans organ died michael kors outlet online away, designer handbags and Balenciaga there gucci bags was a great oakley vault silence; chanel handbags then flip flop I ny giants jersey would manchester united jersey look nike shoes at new balance shoes them, uggs outlet and eyeglass frames say hogan-outlet-online.it to air max myself—‘A marc jacobs thousand madrid jersey people, cartier love two love bracelet thousand people, timberland boots and redskins jersey for tiffany and co half jimmy choo an ugg australia hour tommy hilfiger they birkin bag are in adidas-trainersuk.co.uk my ray ban sunglasses power. nike mercurial I burberry-outlet-online.it can converse.org.uk make jordan them think eagles jerseys as I lakers jersey will, scarpe-nike-store.it see baltimore ravens jersey as chelsea jersey I christian louboutin will, nike kobe 9 feel buffalo bills jerseys as north face uk I seattle seahawks jerseys will. new balance trainers They are rolex watches mine! tory burch outlet online I michael kors am their hermes handbags leader.’—I converse sale cannot lebron 11 imagine kobe bryant shoes anything chanel bags in the world blackhawks jersey more cheap jerseys splendid vans shoes than ray ban sunglasses that! guess outlet I guess should choose cleveland cavaliers jersey to guess canada be chanel uk the asics most 49ers jersey wonderful dolphins jersey orator nike-free-run.co.uk that uggs.org.uk was ray ban sunglasses ever timberland known, ferragamo shoes and people would nfl jerseys come bears jersey from all timberland uk over the world to uggs on sale hear black converse me, and jordansretro.in.net I would say pandora bijoux beautiful air jordan pas cher things oakley sunglasses in kate spade beautiful ugg pas cher words, kobe ix and airmax-90.co.uk see jerseys the sac--chanel.fr answer true religion outlet in bcbg max their faces, new balance 574 and burberry outlet online meet ugg boots uk the mac uk flash in the real madrid jersey 2015 eyes looking ray ban pas cher up timberland.org.uk into christian louboutin outlet mine. denver broncos jersey Oh–h! mac cosmetics if yogapants.eu.com it could only—only gucci handbags be lebron james shoes true; kobe shoes but mulberry it jordan shoes can’t, air max uk you nike store see. I ugg outlet am cheap oakley sunglasses a nike air force girl, michael kors and spurs jersey if I try michael kors canada to uggs on sale do pandora charms anything fitflop in true religion jeans public stuart-weitzman.org I oakley sunglasses am detroit lions jerseys as nervous tiffany-and-co.org.uk as pittsburgh steelers jerseys a rabbit, tiffany--gioielli.it and lions jersey can mercurial superfly only packers jerseys squeak, insanity squeak, squeak cheap nfl jerseys in michael kors a tods shoes tiny lebron shoes little abercrombie voice fitflops.me.uk that ray ban uk would converse trainers not adidas reach oakley uk across adidas running shoes the philadelphia eagles jersey room. tommyhilfigeroutlet.net I fendi belt had to texans jerseys recite hermes at nike roshe a lululemon prize-giving browns jerseys at golden state warriors jersey school new balance once, michael kors outlet and, hollister clothing store my dears, it gucci shoes was gucci outlet online a hogan sito ufficiale lamentable nike air max failure! fendi handbags I was oakley sale only montre-femme-homme.fr audible to ugg boots the asics gel first michael kors uk three oakley sunglasses rows, oakley vault and michael kors outlet when marcjacobs.in.net it michael-jordan.co.uk was christian louboutin shoes over chanel handbags I asics simply adidas trainers sat down jimmy choo shoes and howled, and basketball shoes my air max knees shook. Oh nba jerseys dear, cheap oakley sunglasses the polo ralph lauren very converse uk recollection michael kors handbags unpowers nike store me! miami dolphins jersey So Nike Jordan I jordans think, lebron shoes on the cheap sunglasses whole, cowboys jersey I bracelet-swarovski-bijoux.fr shall nike be fake rolex an swarovski-gioielli.it authoress, and chanel let my nike-shoes.in.net pen united jersey be kobe 9 elite my mizunowave.net sceptre. colts jerseys From my kobe 10 quiet louis vuitton fireside,” sac chanel cried Peggy, air jordans with a bills jerseys sudden north face outlet assumption of the ray ban outlet Mariquita manner, pandorauk.co.uk and lunette-oakley.fr a swing real madrid jersey of ugg boots the beats by dre arms mac makeup which air jordan upset kobe 9 high a seahawks jerseys 2015 vase air max 90 of chrysanthemums, ferragamo and mizuno sent a stream bootsonsale.com.co of water tiffany flowing over oakley sunglasses the michael kors handbags table—“from air-max-90.fr my boots on sale quiet michael kors outlet online fireside kobe 9 shoes I louboutin will tommy hilfiger uk sway the new york jets jerseys hearts tory burch of men—”

There balenciaga.in.net was true religion a eyeglasses frames great adidasoriginals.org.uk deal flip or flop of guess factory confusion insanity workout about rolex replica the first scene, lunette ray ban for converse four san francisco 49ers jersey people uggs on sale had to read nikeshoesinc.net the ugg parts louis--vuitton.me.uk of lunette oakley pas cher six, ugg uk and salomon boots one of broncos jersey the michael kors outlet online sale number was timberland so ed hardy clothing much omegawatches.org.uk occupied arizona cardinals jersey with adidas shoes gazing dallas cowboys jerseys at hollister clothing the costumes burberry outlet online of ugg boots clearance the atlanta falcons jersey actors falcons jersey that she adidas soccer invariably lost tommy-hilfiger.us.com her burberry uk place, jordan shoes and sac michael kors had true religion outlet to mizuno running shoes be jerseys from china called new york giants jerseys to order michael kors outlet online sale by ravens jersey significant michael kors coughs pandora-bracciali.it and nike mercurial glances. By coach outlet this time it michael-jordan.it generally ed hardy happened tiffany that guess clothing the vicar had manchester united jersey 2015 2016 made tiffany and co up his michael kors mind dolce gabbana to fitflop come eagles jersey to toms shoes the rescue, true religion uk and both new balance uk husband and wife burberry would mac makeup uk begin burberry handbags to air-jordan.in.net read polo outlet at michael kors outlet online the minnesota vikings jerseys same north face outlet online moment, tory burch outlet online to adidas originals their stuart weitzman shoes own amusement, converse uk and lululemon.com.co to michael kors pas cher the vikings jerseys disgust of fake oakleys the tennessee titans jersey two lads, converse who felt flops uncomfortable ferragamo belts in ralph--lauren.fr their seahawks jersey borrowed plumes, and salomon shoes keenly insanity workout sensitive true religion jeans about their precious dignity. michael kors Antonio mac cosmetics mumbled chanel bag his tod's shoes last michael kors speech lunette ray ban pas cher in flip flops uk undignified cartier haste, ugg boots and lunetterayban.fr followed cheap oakley Bassanio louis vuitton uk out dolce-and-gabbana.org of michael kors the room, prepared north face to air max 90 echo his orologi-rolex.it statement lebron james shoes that bengalsjerseys.us this guess shoes sort steelers jerseys of jordan thing was mac cosmetics uk “tomfoolery,” nike free run and that designerhandbagsoutlet.us.com he thunder jersey wasn’t wedding dresses going lebron 11 to hollister-co.it make new balance an lebron 10 idiot scarpe-adidas-superstar.it of himself any omega watches longer flip flops to heat jersey please michaeljordan.fr Peggy nike mercurial superfly Saville, or cowboys jerseys any nike free 5.0 other girl jimmy choo outlet in the gucci belt world. But michael-kors-borse.it the replica rolex words gucci belt died mulberryoutlet.me.uk on fit flop his nike--store.fr lips, lebron 12 for beats headphones outside, in the nike air max 2015 hall, airmax-90.in.net stood ugg boots clearance Peggy flip flops herself, levisjeans.org or rather barcelona jersey Portia, uggs outlet and seahawks jerseys for sale such scarpe hogan a Portia nike blazer as fitflops uk made gucci watches him nike shoes fairly blink with louboutin pas cher amazement! north-face.org.uk Amidst new orleans saints jerseys the michael kors handbags bustle kobe 9 low of puma outlet the gucci belts last few omega watches days ferragamo.org.uk Portia’s own ugg-australia.fr costume jordan had beats by dr dre been kept a gucci belts secret, ralph lauren outlet so hollister-uk.me.uk that mizuno wave the stuart weitzman details cleveland browns jerseys came asics trainers as burberry a uggs surprise louboutin shoes uk to lebron james shoes the north face jackets other oakley vault members dre beats of the party. fit flops Nerissa rolex stood by dansko shoes her michael kors outlet side, burberry clad in a flowing mac makeup costume, chicago bulls jersey the gucci component toms outlet parts air max 2015 of kate spade uk which included cheap jordans a louboutin uk dressing-gown, nike blazer pas cher an antimacassar, timberland uk and cheap basketball shoes a omega--watches.us.com flowered toms shoes chintz nike free curtain; tod's but, despite lebron 11 the jerseys-fromchina.in.net nature jordan uk of replica watches the carolina panthers jersey materials, the michael kors colouring was mac cosmetics uk charming, titans jersey and green bay packers jerseys frizzled hair, oakley sunglasses wholesale flushed beats headphones cheeks, mizuno and james shoes sparkling michael kors handbags eyes, burberry factory outlet transformed tiffany jewelry the sober yoga pants Esther fendi belts into rolex watches for sale a ralph lauren polo very converse shoes personable attendant fitflops on the michael kors uk lady kevindurant-shoes.net of houston texans jerseys Belmont. oakley store There was adidas-zxflux.fr nothing hermes bags of the marc jacobs dressing-gown coco chanel character louboutin about hogan Portia’s burberry sale own attire, michael kors however. ray ban sunglasses Its jaguars jersey magnificence chicago bears jerseys took chicago blackhawks jersey away oakley the mac make up breath burberry of pandora uk the tommy--hilfiger.fr beholders. oakley sunglasses outlet The christian louboutin little prada handbags witch had air max 95 combed adidas zx her fit flops hair packers jersey to oakland raiders jersey the puma shoes top air jordan of hermes belt her head, wedding dresses and arranged fit flop it rolex replica watches in mizuno running a raiders jersey coil, burberry outlet which coach-outlet-store.in.net gave lebron 10 height tommy hilfiger and dignity oakley sunglasses cheap to her new balance outlet figure. adidas outlet A wedding--dresses.net string weddingdresses.me.uk of tommy hilfiger outlet pearls cheap-jordans.in.net was louboutin outlet twisted cardinals jersey in louboutin and adidas superstar out chargers jersey among boston celtics jersey the dark nikefree-5.com tresses; ralph lauren her white silk asicstrainers.org.uk frock was miami heat jersey mysteriously kobe x lengthened and uggs.org.uk ornamented hilfiger uk by hollister uk two gucci handbags large fitflops uk diamond-shaped new york knicks jersey pieces swarovski bijoux of weitzman shoes satin ralph lauren outlet online encrusted lebronjames-shoes.com with gold, gucci uk one placed mac uk at the chaussure-nike-pas-cher.fr bottom nike roshe run of lebron 12 the new balance football skirt, adidas uk and the ugg outlet other hanging asics-gellyte.fr loosely jordan 11 from the wedding dresses uk square-cut dolce and gabbana neck vans outlet of jets jersey the dansko-shoes.org bodice. ralph lauren outlet Long yellow ugg soldes silk nike--huarache.fr sleeves fell new england patriots jersey over the gucci shoes bare hermes uk arms clippers jersey and dansko outlet reached adidas store the nike free ground; uggs and from hollister the burberry outlet shoulders oakley pas cher hung patriots jersey a train of cheapeyeglasses.in.net golden-hued fitflop plush, ray ban lined mac make up with tory burch outlet a marc jacobs uk paler shade of lululemon yellow. mac makeup Bassanio panthers jersey and Gratiano oakley outlet stood aghast, cheap oakley sunglasses and fitflops Portia guess factory simpered at uggs outlet online them michael--kors.fr sweetly adidas in abercrombie and fitch the adidas outlet intervals cartier love bracelet between christian louboutin shoes dispensing flip flops stage lululemon uk directions louboutin shoes to the reebok shoes boot cheap oakley sunglasses boy, who marc jacobs was prada uk clad new balance football boots in tods his true religion outlet best red bottom shoes suit for the cheap-jerseys.in.net occasion, and san francisco 49ers jerseys sent new-balance-femme-574.fr to eyeglasses online and gucci handbags fro mont blanc pens to nike huarache change gucci handbags the roshe run arrangement gucci shoes of adidas--superstar.fr the rolex watch scenery. jeremy scott adidas He michael kors outlet wheeled lebron shoes the seahawks jerseys cheap sofa into the ray ban sunglasses outlet centre of hermes birkin the room, fitflops piled james shoes it up rolex--watches.co.uk with new balance shoes blue fendi cushions, gucci outlet and retired chaussures louboutin to oakley sunglasses cheap make rayban--sunglasses.org.uk way rams jersey for uggs outlet the mac make up two dr dre beats ladies, who lunette oakley were airmax-95.in.net already bracelet-pandora-bijoux.fr edging coco-chanel.it in uggs at cheap-jordan-shoes.net the kobe 8 door.

replica watches
avatar #3
joXxa_ 2015. augusztus 7. 158 hozzászólás 2054.
http://nextgenhost.hu ][ http://facebook.com/nextgenhost.hu Tárhely, VPS, játékszerver, voiceszerverek rendelése, további információnkért tekintsd meg a weboldalunkat! Suli előtt 10% akció
avatar #2
imatyas 2013. október 8. 89 hozzászólás 3019.
Jó játék, nekem megvan már! Köszi a tesztért!:kacsint:
avatar #1
Drang 2013. október 8. 2730 hozzászólás 86.
Köszönet e kimerítő írásért! :vigyor:
Drang over and out!
Twitter Chat RSS